default

AZ ÁRYA MíTOSZ - 3-rész

EMBERI JOGOK ÉS AZ EMBERI LÉTFORMA

Jó eséllyel számolhatunk azzal, hogy a halálközeli élményként ismert jelenség és a valódi halál között éppen akkora a különbség, mint egy centiméterekkel elkerült karambol és egy frontális ütközés között. A Vasudeva eskövőjén történt Kamsa-incidensre gondolva (6. fejezet) tudjuk, hogy a védikus irodalom nagyon kijózanítóan és precízen ír a samsaráról, a születés és halál körforgásáról. Felelősek vagyunk a tudatállapotunkért. Csak egy bolond bízza a véletlenre következő születését. Ezért az egész védikus társadalmi berendezkedés a tudat tisztítására és a felelősségvállalásra helyezi a hangsúlyt. Ez a hangsúlyválasztás az aryan gondolkodásmód igazi jellemzője.

Aki valóban értelmes, annak emberi testét már öt éves korától arra kell használnia, amire való. Emberi testhez nagyon ritkán jut az élolény. Annak ellenére, hogy ez éppúgy ideiglenes, mint a többi test, nagyon értékes, mert lehetővé teszi, hogy a Legfelsőbbre emlékezve cselekedjünk. Már a legcsekélyebb ilyen cselekvés is elindíthat bennünket azon az úton, amely a teljes tökéletességhez vezet. (Srimad-Bhagavatam 7.6.1.)

A védikus kultúra az emberi születés privilégiumára hívja fel a figyelmet. Mivel kizárólag az emberi test biztosít lehetőséget a tudatnak arra a fejlődésére, amely elvezet a megvilágosodás igényéig, az emberi születés egyúttal kötelességet is ró az élőlényre. A növények és az állatok - tudatuk befedettsége miatt - nem alkalmasak a lelki fejlődésre. Ezért a Védák szerint nincs nagyobb tragédia annál, mint amikor értékes emberi születését arra pazarolja az élőlény, hogy kizárólag állatias késztetéseinek elégíti ki.

Az alacsonyabb létformákban történő lélekvándorlást a tanítások szerint a természet megszabott törvényei irányítják. A természet törvényeit öntudatlanul követő alacsonyabb szintű testek számára nem létezik szabad akarat. Miután a lélek számtalanszor megszületett valamelyik alacsonyabb létformában, lehetőséget kap emberi születésre. Ekkor már rajta áll, mihez kezd a fejlett tudat ritka adományával.

A védikus civilizációban az emberi születés egyfajta útkereszteződés. A más fajban történő megszületésekkel ellentétben az ember eldöntheti, mire akar koncentrálni. Ha ugyanazok a célok vezérlik, mint az állatokat, az emberi testet kapott lélek elveszíti az emberi test kínálta lehetőségeket. Ezért következő életében a lélek visszasüllyed az alacsonyabb, olykor szinte öntudatlan létformákba. Ebből a mélyrepülésből csak számtalan alacsony létformában történő, a természet törvényei által irányított születés után lehet visszatérni és ismét emberi testet kapni, miután a lélek sorra végigjárta a különböző fajokat. A védikus felfogás szerint fel-le utazni a samsara óriáskerekén tragikus időveszteség és a lehetőségek katasztrofális elpazarlása.

A minimális elvárás az, hogy az ember cselekedjen úgy, hogy a következő életében is emberi testet kapjon. Még ennél is jobb, ha végleg kiszabadul a körforgásból. A védikus civilizáció úgy lett felépítve, hogy mindkét cél elérését lehetővé tegye. Ebből az ősi nézőpontból az ember nem pusztán arra jogosult, amit a természet amúgy is, automatikusan megad az állatoknak (testi szükségletek fedezése és önvédelem). Való igaz, felgyorsult világunkban felértékelődtek az alapvető anyagi szükségletek. Egy árja számára azonban az igazi emberi jog a felvilágosodáshoz való jog. A védikus irodalom leírja, hogy az igazi emberi társadalom, miközben gondoskodik az anyagi szükségletek biztosításáról, segíti tagjait abban, hogy élhessenek e születéssel szerzett előjogukkal. Az önvaló ismeretének hiányától senkinek sem szabad szenvednie. Ideális esetben a társadalom minden része arra törekszik, hogy aryanokat neveljen - de ezeket az aryanokat már nem sajátíthatja ki senki biológiai alapon.