default

AZ EMBERISÉG ELTITKOLT TÖRTÉNETE

1993 őszén a becslések szerint 33 millió amerikai nézte végig a televízióban, ahogyan az újabb bizonyítékok alapján a szfinx korát több ezer évvel korábbra tolták a tudományosan elfogadott i. e. 2500-hoz képest. Dr. Robert Schoch, a Boston Egyetem geológus kutatója bejutott a szfinxet védő kerítésen, még mielőtt az egyiptomi kormány tudományos tanácsa érvénytelenítette volna az engedélyét. Arra azonban maradt elég ideje, hogy beigazoljon egy laikus sejtést.

Korábban John Anthony West, független amerikai kutató R. A. Schwaller de Lubicz, francia matematikus obskúrus könyvében olvasta, hogy a szfinxet nem a szél, hanem a víz mállasztotta el. Mikor volt földtörténetileg elegendő víz vagy eső a száraz Egyiptomban ahhoz, hogy elkoptassa a szfinxet? A Szahara több ezer év óta száraz. Ezért West joggal vonta le a következtetést:

"Ha a szfinx vízeróziójának puszta tényét bizonyítani lehetne, az önmagában érvénytelenítené a civilizáció történetének minden elfogadott kronológiáját. Elkerülhetetlenné válna a

„fejlődésről"

alkotott fogalmaink drasztikus átértékelése, amelyen az egész modern oktatás alapszik. Keresve sem találhatnánk még egy olyan egyszerű kérdést, aminek ennél súlyosabb következményei lennének."

Az erózió okát Schoch jelölte meg: a csapadékban. Még csak nem is az áradásokban. Schoch a Yale Egyetemen doktorált geológiából és geofizikából, ahol az időjárás által erodálódott kőzeteket tanulmányozta. Tudta, hogy a szfinx eróziós mintázataiban nyomot hagyott heves esőzések több ezer évvel korábban megszűntek a szfinx keletkezésének koránál, amit az egyiptológusok i.e. 2.500-ra tesznek.

A hivatalos történetírás szerint a szfinx 4.500 éves. Ez alatt az idő alatt jobbára végig homok temette be nyaktól lefelé. Az egyiptológusok mindvégig makacsul kitartottak saját hivatalos magyarázatuk mellett, a szfinxen és a szfinx körüli fal belső oldalán látható sebhelyeket és repedéseket illetően. Annak ellenére, hogy nem voltak járatosak a kőzettanban, kijelentették, hogy ezekért az éles sivatagi szél a felelős. Schoch azonban geológiai ismereteinek birtokában rámutatott, hogy a sebhelyek és repedések kialakítója nem a szél, hanem a több ezer évre visszamenő heves esőzések. Meggyőző érvrendszere a mai napig ellenáll a konvencionálisan gondolkodó egyiptológusok ellentámadásainak. Schoch így fogalmaz:

"Mivel geológus vagyok, az egyiptológiába úgy csöppentem bele, mint nem szakmabeli. Nagyjából azt mondhatom, hogy az egyiptológusok a geológia eredményeit nem veszik be tudományos bizonyítékaik közé, ehelyett inkább a történetírás, a régészet, a filológia és az irodalomelemzés módszereinek egyfajta keverékére támaszkodnak. A geológiai elemzés az egyiptológusok számára a gondolkodás szakmaidegen formája, amit vélhetően azért utasítanak el, mert nem mozognak benne otthonosan."

Olyan csapadékos éghajlatot, ami több ezer éves munkával mállasztotta el a kőzetet, az i.e. 8.000 és 4.500 közötti 3.500 évre nyúló időszakban találunk. Akkoriban a mai Szahara egészen más képet mutatott: olyan szavanna volt, amit a trópusi vidékekre jellemző állandó esők öntöztek. A felkészült tudós óvatosságával nyilatkozó Schoch ügyelt arra, hogy a lehető legkonzervatívabb dátumot jelölje meg: i.e. 7.000-t.

A vállalkozóbb szelleműek - mint például West, az expedíció szellemi ihletője - i.e. 10.000-nél is korábbra teszi az esős időszakot. A bátrabbak többek között azzal érvelnek, hogy egyelőre semmiféle bizonyíték nem áll a rendelkezésünkre arról, hogy Egyiptomban bármiféle fejlett civilizáció létezett volna i.e. 7.000 és 5.000 között. Mai ismereteink szerint fáraók sem éltek akkoriban. A konzervatív tudósok szerint ez idő tájt csak primitív mezőgazdasági közösségeket találhatunk Kelet-Szaharában és a Nílus partján. Vajon mi motiválta ezeket a földműves enklávékat arra, hogy ekkora kőkolosszusokat tervezzenek és építsenek? És hogyan fejlesztették ki az erre alkalmas technikát? Ezért - és nemcsak ezért - az alternatív magyarázatok képviselői arra a következtetésre jutottak, hogy a szfinxet felépítő civilizációnak már az esős időszakot megelőzően is léteznie kellett, i.e. 10.000 előtt, és már jóval a felhőszakadások kora előtt nyoma veszett.

Ám akár a konzervatívabb, akár a merészebb álláspont fogalmazódott is meg, a vezető egyiptológusok mindig ugyanúgy reagáltak: felháborodtak. Honnan veszi a bátorságot egy nem szakmabeli, hogy az ő felségterületükre merészkedjen? Tajtékzottak és toporzékoltak: kicsoda ez a minden hírneve ellenére is önfejű geológus, akit egy mindenbe belekotnyeleskedő, névtelen áltudós támogat? West számított erre az elkerülhetetlen reakcióra, ezért bölcsen lefilmezte a szfinx teljes geológiai vizsgálatát, hogy az embereknek közvetlenül bemutathassa azt a köztelevízióban.

„Mivel elutasításon kívül semmi másra nem számíthattunk a tudós egyiptológusoktól és régészektől, meg kellett találnunk a módját, hogyan juttathatjuk el elméletünket a nagyközönséghez."

A lényeget érintette a California Egyetem Berkeley-i kampuszán dolgozó egyik régész, amikor úgy fogalmazott: a fejlett intelligencia és az ókor nem fér össze.

„Ez semmiképpen sem lehet igaz"

, jelentette ki Carol Redmont.

„Az a nép, amelyik azon a területen élt, nem rendelkezhetett sem olyan technikával, sem olyan adminisztratív intézményekkel, sőt még olyan szándékkal sem, amely lehetővé tette volna, hogy egy ilyen építményt több ezer évvel Khafre uralkodása [i.e. 2.500] előtt felépítsen. [Ez a feltételezés] mindennek ellentmond, amit ma az ókori Egyiptomról tudunk."

Peter Lecovara, a bostoni Szépművészeti Múzeum igazgatóhelyettese a következő szavakkal védte meg a mundér becsületét:

„Ez nevetséges! Több ezer tudós több száz éve foglalkozik már ezzel a kérdéssel, és a kronológia mára szépen elkészült. Komolyabb meglepetés már nem érhet bennünket."

Schoch 1992-ben tárta fel kutatásait a Geological Society of America 1992-es közgyűlése előtt. Miután kollégiái lelkesen fogadták eredményeit, még ugyanebben az évben előadást tartott az American Association for the Advancement of Science éves közgyűlésén. Schoch bátran kiállt igaza mellett, és emlékeztetette a gyűlésen résztvevő egyiptológusokat, hogy neki nem dolga sem felbőszíteni, sem lekenyerezni őket:

"Számtalanszor tudatták már velem, hogy jelenlegi ismereteink szerint a dinasztiák előtti kor egyiptomi népei nem rendelkeztek sem olyan technikával, sem olyan társadalmi berendezkedéssel, melynek révén a szfinx alapját kifaraghatták. Én azonban geológusként úgy gondolom, hogy ez nem az én bajom. Ha az én kutatási eredményeim ellentmondanak az ő elméletüknek a civilizáció kialakulásának kérdésében, akkor talán itt az ideje, hogy felülvizsgálják az ő elméletüket. Én csak végig megyek azon az úton, amit a tudomány jelöl ki nekem."

Amíg Schoch kötelességtudóan ismertette kutatásainak legóvatosabb magyarázatát, társa, a tudományos elvárásoknak fittyet hányó West levonta a merész következtetést:

"Minduntalan azt halljuk, hogy az emberi civilizáció fejlődése lineáris folyamat, amelyben az ostoba barlanglakótól eljutunk a mi hidrogénbombát és csíkos fogkrémet feltaláló nagyokos társadalmunkig. De az a bizonyíték, hogy a szfinx sok-sok ezer évvel idősebb a régészek által megállapított koránál és időben még a dinasztikus Egyiptomot is megelőzi, azt jelenti, hogy lennie kellett valamikor a történelemben egy fejlett civilizációnak - ahogyan arról a mítoszok egyöntetűleg beszámolnak."

Az új évszázad fordulójára patthelyzet alakult ki a

„szfinxháborúban"

. Az egyiptológusok képtelenek megcáfolni a paradigmaváltást jelző geológiai bizonyítékokat. Ezért inkább nem foglalkoznak velük.

A szfinx rejtélye alkotói Emmy-díjat kaptak televíziós produkciójukért, ami a legnívósabb díjnak számít a televíziózásban. 1996-ban ismét megjelentek a képernyőn Az emberiség rejtélyes eredete című dokumentumfilmükkel, s benne még forradalmibb bejelentéseikkel. Az Egyesült Államok sokmilliós lakossága ámulva hallgatta - más, hasonlóan megdöbbentő információk mellett -, hogy több mint egy évszázaddal ezelőtt modern kori szerszámokat és emberi csontokat találtak 9-55 millió éves kőzetrétegekben a californiai Table Mountain bányáiban.

A páratlan felfedezés idején J. D. Whitney volt California állam illetékes geológusa. Whitney összegyűjtötte és hitelesítette a több évtized alatt feltárt leleteket. Aranytartalmú kavics a Sierra Nevadában (Auriferous Gravels of the Sierra Nevada) című mértékadó értékelésében meggyőzően érvelt a "harmadkori ember" léte mellett a 65 - 2 millió évvel ezelőtti földtörténeti korszakban.

1879-ben, a jelentés befejezése idején O. C. Marsh volt az American Association for the Advancement of Science elnöke, aki jelentős paleontológusnak számított akkoriban. Marsh a következő szavakkal fogalmazta meg véleményét a szakmai társaság előtt:

„A J. D. Whitney professzor új művében bemutatott bizonyítékok olyan súlyúak, és körültekintő és lelkiismeretes kutatási módszere olyan széles körben ismert, hogy a következtetései egyszerűen vitathatatlanok. Ma már bátran kijelenthetjük, hogy az ember már a harmadkorban is létezett."

Alfred Russell Wallace, az evolúciós elmélet egyik kidolgozója komoly hitelt adott Whitney dokumentációjának a californiai aranytartalmú kavicsban talált kőeszközökről és emberi kövületekről. Mivel Wallace tisztában volt azzal, hogy az emberi faj eredetének kutatása során feltárt ismeretek áramlását egyfajta mesterséges szűrőrendszer kezdte nehezíteni, sajnálkozását fejezte ki, hogy a harmadkorban élt, anatómiailag modernnek számító ember létezését alátámasztó bizonyítékokat egyre növekvő mértékben teszik ki

„a kételkedés, a vádaskodás és a gúnyolódás támadásainak"

. A jelenség elharapózása miatti aggodalmában Wallace a tudóstársait tette felelőssé:

"Az emberiség őstörténetével kapcsolatos bizonyítékokat akkor kezeljük jól, ha feljegyezzük őket és ha átmenetileg is, hitelt adunk nekik, ahogyan más állatfajok esetében tartanánk helyesnek, nem pedig úgy, ahogy ma túl gyakran is tesszük, hogy ti. elfogadásra alkalmatlannak tartjuk és félresöpörjük őket, vagy felfedezőiket válogatás nélkül csalóknak vagy csalás áldozatainak kiáltjuk ki."

Wallace ezt a szakmai kórképet a tizenkilencedik század végén vázolta fel. Ám a huszadik század későbbi évtizedeiben a harmadkori embernek még annyit sem sikerült kiharcolnia, hogy legalább vitatkozzanak róla. A társadalmi konvenció bénító ereje bűnös méreteket öltött: a hivatalos állásponttal ellentétes leleteket eltusolták, felfedezőiket eltitkolták.

Száz évvel J. D. Whitney állhatatos törekvései után, hogy felhívja a figyelmet 9-55 millió éves kőzetrétegekben talált emberi szerszámokra és csontmaradványokra, munkáját elfelejtették és nem hivatkoztak rá többet. Noha 1880-ban a Harvard Egyetem kiadta értekezését, a huszadik század tudósai nem foglalkoztak azzal, hogy milyen kihatása lehet bizonyítékainak. A leletek egyébként mind a mai napig megtalálhatók a Phoebe Hearst Természettudományi Múzeumban, a Berkeley-i California Egyetemen. Amikor Az emberiség rejtélyes eredete című dokumentumfilmet összeállították, az amerikai televíziós óriáscég engedélyt kért arra, hogy az országos bemutatóra felvételt készíthessenek a múzeumban lévő anyagokról. Kérelmüket elutasították.

Amikor a különleges dokumentumfilmet leadták, a tudósok ismét tajtékzottak dühükben. Kijelentették, hogy a műsorban közölt információk olyan kutatóktól származnak, akik nem rendelkeznek tudományos fokozattal a kutatási területükön, ezért egy komoly tudós nem veheti komolyan őket. Michael Cremo ugyan hallgatott politikatudományt az egyetemen, társának, Richard Thompsonnak pedig PhD-ja van matematikából, e területek egyike sem antropológia vagy paleontológia. Mindenesetre e két független tudós megírt egy közös művet, a mára elhíresült, 952 oldalas Forbidden Archaeology-t (Tiltott régészet), amelyben időrendben mutatják be, hogyan akadályozták meg vezető tudós körök az objektív információk napvilágra kerülését az emberiség eredetéről.

Az országosan fogható tévéműsort követően a műsor készítőit elárasztották a szakma képviselőinek üzenetei, amelyekben azzal vádolták őket, hogy elbutítják a lakosságot és egy

„áltudományt"

népszerűsítenek. Az első produkció sikerén felbuzdult NBC tévétársaság még abban az évben elkészítette a műsor folytatását. Ám erre az adásra a vezető tudós körök már előre felkészültek, amit jól mutatott, hogy az interneten sorra érkeztek a harcias hozzászólások. Dr. Jere H. Lipps, a California Egyetem paleontológusa e szavakkal riadóztatta kollégáit:

„Ha féltitek Amerika tudományát, telefonáljatok be a helyi NBC csatornának, vagy az NBC-nek, vagy valamelyik szponzorának, és fejezzétek ki tiltakozásotokat amiatt, hogy ezt az egészet tudományos műsornak állítják be. Amerikát fel kell világosítani, és mi képesek vagyunk erre!"

Dr. Allison R. Palmer, az 570-500 millió évvel ezelőtti földtörténeti korszakot vizsgáló Institute for Cambrian Studies (Kambriumkutató Intézet) elnöke a kormányhoz fordult segítségért, és megpróbált nyomást gyakorolni a Federal Communications Commission-re (ez az amerikai testület adja ki az engedélyeket a tévétársaságoknak). Követelésében így fogalmazott:

„A minimum az, hogy az NBC főműsoridőben, kellő időtartamban bocsánatot kérjen a tévénézőktől, hogy a nézők számára nagyon világossá váljon: becsapták őket. Ezen felül az NBC-t komoly pénzbírságra kell ítélni, hogy a befolyt összegből meg lehessen teremteni a pénzügyi kereteit egy tudományos közoktatásnak."

A Rejtélyes eredet alkotói nyugodt hangnemben reagáltak a tudósok dühkitöréseire, és rámutattak azokra a példákra, ahol a kérdéses szakterületeken tudományos fokozattal rendelkező tudósok szerepeltek a műsorban - majd jelezték nekik, milyen jövő vár rájuk.

Itt van például Dr. Virginia Steen McIntyre, aki geológiából szerzett PhD-t és a United States Geology Survey (USGS) tagjaként Mexikóban végzett terepmunkát, és a National Science Foundation finanszírozta kutatásait. McIntyre nagy gondossággal vonta le következtetéseit a Hueyatlacóban feltárt fejlett kőeszközökről. A szerszámokat tartalmazó kőzetrétegek korát i. e. 250.000-ban állapította meg. Ráadásul ezt a dátumot két másik, szakmailag elismert USGS-tag is alátámasztotta, négy különböző kormeghatározási módszer segítségével. Munkájuk enyhén szólva is felforgatta az Újvilág antropológusainak általánosan elfogadott addigi megállapításait. Mivel a szerszámkészítő ember megjelenése az afrikai felbukkanás dátumát jelentő 100.000 évvel ezelőttig nem volt esedékes a Földön, a radikálisan új eredmények veszélyeztették az emberi faj származásáról szóló hagyományos verziót. S hogy mivel járt mindez? Hiába volt szakmailag feddhetetlen McIntyre, kutatási eredményeit figyelmen kívül hagyták, karrierjét pedig tönkretették.

A Forbidden Archaeology és rövidített változata, a Hidden History of the Human Race (Az emberi faj rejtélyes eredete) több száz olyan esetet dokumentált nagy gondossággal, amelyek azt mutatják, hogy hozzánk hasonló emberi lények éltek a Földön több millió évvel ezelőtt is. Például 1979-ben, Kelet-Afrikában a neves régész, Mary Leakey lábnyomot talált a 3,7 millió évesre datált, megkeményedett vulkáni hamuban. A tanzániai Laetoliban fellelt lábnyom éppen olyan, mint amit egy mai ember hagyna a földön. A tudósok erre azt mondják, hogy a lenyomat a majomemberé, akinek éppen olyan a lába, mint nekünk. Az éles eszű "alternatív kutatók" azonban emlékeztetik a nagyközönséget, hogy a távoli múltban élt majomember - az ausztralopitekusz - lába valójában teljesen más. Ha a tudományos köntörfalazást kivonjuk a történetből, azt mondhatjuk, hogy mai ismereteink szerint azokat a lábnyomokat csak egy hozzánk hasonló emberi lény lába hagyhatta. Idézzük most a hivatalos verziót: a hozzánk hasonló emberi lények csak 100.000 évvel ezelőtt jelentek meg a Földön.

Térjünk most vissza a tizenkilencedik század elfelejtett geológiai kutatásaihoz. 1862-ben a The Geologist című tudományos folyóirat beszámolt egy harminc méteres mélységből kiásott emberi csontvázról, Illinois államban. A csontvázat hatvan centiméteresnél is vastagabb töretlen palaréteg takarta. Az esetet ezúttal is hivatalosan kirendelt állami geológus bírálta el. Ő a csontvázat beágyazó geológiai kőzetrétegek korát 300 millió évben határozta meg. 1852-ben, tíz évvel az illinoisi lelet felbukkanása előtt a Scientific American című folyóirat, ami már akkor is fontos szakmai fórumnak számított, beszámolt arról, hogy építőmunkások valami furcsát találtak Bostonban. Miközben egy ház alapjait ásták ki, öt méter mélyen a kemény kőzetrétegben egy fémből készült vázát fedeztek fel virágmintázatú ezüstmozaikokkal. Michael Cremo, a Tiltott régészet társszerzője ellenőrizte a modern geológiai vizsgálatokat, hogy megállapítsa a vázát tartalmazó kőzet korát. A tudomány mai állása szerint ez a kőzetréteg 500 millió éves.

Az első fejezetben beszámoltunk arról a fennálló elképzeléseket megdöntő felfedezésről, amikor legalább 800.000 évvel ezelőtt szerszámkészítő emberek hajóztak az indonéziai Flores szigetére. Korábban azt tartották, hogy az anatómiailag modern ember legkorábban 40.000-60.000 évvel ezelőtt kelt át a tengeren. A hajóépítés és a hajózás előfeltételeként általában a modern emberi testfelépítést is meg szokták jelölni. Ám a tudósok ahelyett, hogy Homo sapiens sapiens-nek keresztelték volna el a floresi embereket, az anatómiailag primitív Homo erectus nevet adták nekik. Ezzel drámaian megsokszorozták a Homo erectus képességeit, és elkerülték, hogy olyan magyarázatot kelljen adniuk, amely porig rombolná az emberiség történetéről szerzett eddigi ismereteinket. Cremo az 1999 januári régész világkongresszuson tartott felszólalásán irányította rá a figyelmet erre az ügyes manőverre. Mielőtt bárki azt gondolhatta volna, hogy a floresi tengerhajózási probléma elszigetelt jelenség, Cremo más, időben idevágó forradalmi leleteket is bemutatott:

"A Javáról származó, ugyanilyen korú, anatómiailag modern combcsontok alátámasztják ezt. [További fejlemény, hogy] 1997-ben H. Thieme bejelentette, fából készült, fejlett vadászlándzsákat találtak kb. 400.000 éves német szénrétegekben. Lándzsákat kizárólag anatómiailag modern emberek használhattak. Thieme amellett döntött, hogy inkább magasabb kultúrszintre emeli a Homo erectust, pedig az is egy lehetőség, hogy eleve anatómiailag modern emberek jelenlétét feltételezzük. A Boucher de Perthes által a franciaországi Abbeville-i üledékekben megtalált, a német lándzsákkal egyidős, anatómiailag modern embercsontok alátámasztják a felfedezés hitelességét".

A védikus szimpatizánsok ma abban a helyzetben vannak, hogy képesek megválaszolni az emberiség konvencionális eredetmodelljének drámai megdőlése nyomán feltörő kérdéseket. A reformtudósok által feltárt bizonyítékok összhangban állnak a Védák tanításaival. Bárcsak az indológusaink is tudnák ezt!

Kutatás a védikus India után

Devamrita Swami

Govinda Klub Extra - kiemelt esemény - Augusztus 29. 18.00
Govinda Klub Extra - kiemelt esemény - Augusztus 29. 18.00