default

A TERMÉSZET HÁROM KÖTŐEREJE ÉS A HELYZETFÜGGŐ TUDÁS

A karma univerzális törvényével szorosan összefügg az anyagi természet három kötőerejének védikus modellje. Amilyen népszerű napjainkban a karma gondolata, olyannyira nem került a köztudatba az ősi bölcsességnek e másik fontos tanítása. A szanszkrit gúna (kötél) szóval jelölt három kötőerő befolyásolja az anyag és a tudat között működő valamennyi kölcsönhatást. Mivel a gúnák erős kötélként az anyagi kozmoszhoz - májá birodalmához - láncolnak minden feltételekhez kötött élőlényt, az anyagi univerzumot tri-gúna-majínak, a három kötőerő illuzórikus birodalmának is nevezik.

A gunák törvénye szervesen összefügg a karma törvényével. Amikor az élőlény új testet kap, az a kötőerő nyilvánul meg rajta markánsan, amelyik az előző életében hatott rá meghatározóan. A három kötőerő a jóság (szattva), a szenvedély (radzsasz) és tudatlanság (tamasz). A védikus szövegek precíz pszichofizikai leírásai alapján nem nehéz elképzelnünk, milyen életre számíthat az az élőlény, amelyik az egyik vagy a másik kötőerő hatása alatt áll. Vajon az ismerőseinket el tudjuk-e helyezni e három kategóriában?

Jóság

A jóság kötőereje alatt álló személyre az jellemző, hogy kedves számára az erényes és erkölcsös élet, az önfegyelem, az önmegtartóztatás, a tisztaság, és ami a legfontosabb, békés természetű, és örömét leli a valódi tudásban. Elképzelni azonban sokkal könnyebb egy ilyen személyt, mint találkozni vele, ugyanis meglehetősen kevesen vannak. A szattva-gúnában lévő ember szeret csendes helyen (hegyekben, erdőben, tengerparton vagy vidéken) élni, életvitele egyszerű, és nem hatnak rá az érzékkielégítésre irányuló vágyak és a fogyasztói társadalom sürgető szükségletei. Ruhái frissen mosottak és tiszták, lakóhelye makulátlanul ragyog, és testileg és szellemileg egyaránt tisztaságot sugároz. Magától értetődően vegetáriánus, és imádja az élet végső kérdéseit boncolgató filozófiát, költészetet, zenét és tudományt. Ti ismertek ilyen embert?

"A jóság kötőerejének megnyilvánulásait akkor tapasztalhatjuk, amikor a test minden kapuját tudás ragyogja be."

A Gita e verse (14.11.) a jóság kötőereje kapcsán egy védikus analógiát említ, amelyben a testet egy kilenckapus városhoz hasonlítja. A kilenc kapu a két szem, két fül, két orrlyuk, a száj, a nemi szerv és a végbél. Ezeken a kapukon keresztül fogadjuk be az érzéktárgyi tapasztalatokat, és ezeken keresztül távoznak anyagok a testünkből. Amikor a jóság szimptómái beragyogják ezeket a kapukat, akkor a test tulajdonosáról tudhatjuk, hogy kifejlődött benne a szattva-gúna. A jóság kötőerejében a maguk valójában látjuk a dolgokat, helyesen hallunk, és ízlelni is a valóságnak megfelelően tudunk. Kívül-belül tiszták vagyunk, és az életünkre átsugárzódik benső megelégedettségünk.

Szenvedély

A második gúna a szenvedély kötőereje, ami a mai ember számára már jóval ismerősebb terep. A radzso-gúna ismertetőjelei a következők: lázas törekvés a sikerre, büszkeség a képességeinkre és a tulajdonunkra, elmerülés a fizikai élvezetekben - ugyanakkor elégedetlenség az anyagi javak és érzéki örömök ellenére is. Egyszóval olyan élet, amelynek szlogenje ez lehetne:

„dolgozz, vásárolj, fogyassz, halj meg."

A szenvedély embere ott szeret élni, ahol mindig történik valami. Minél közelebb vannak a boltok, a bevásárlóközpontok, a mozik és a sportcsarnokok, annál jobb. Legyen tősgyökeres belvárosi vagy külvárosi ingázó, megfeszítetten dolgozik egy irodában vagy gyárban, hogy megkeressen annyi pénzt, amiből megvásárolhatja és kiélvezheti a kényelem- és szórakoztatóipar legújabb termékeit és szolgáltatásait. Fáradozásainak legfőbb jutalma azonban nem is ez, hanem a szex.

Szenvedélyes hősünk amellett, hogy nem szeretne lemaradni semmiről, ami a pénztárcájával vagy a libidójával kapcsolatos, minden téren képben akar lenni - kivéve a végső kérdéseket. Az ambiciózus karmikus sikerembernek sem ideje, sem hajlandósága nincsen arra, hogy ilyen kérdéseket tegyen fel:

„Ki vagyok én? Mi a forrása mindennek? Mi a kötelességem ezzel a Forrással szemben?"

Vessünk csak egy pillantást hősünk otthonára, és nézzük meg, milyen könyveket és lapokat olvas, milyen videókat néz, milyen CD-ket hallgat, és milyen művészetek érdeklik. Azt látjuk, hogy szinte mindene a test, valamint a testtel összefüggő magánéleti és társas kapcsolatok körül forog. Már annak is örülhetünk, ha a szobájában a redukcionista tudomány legújabb eredményeit közlő magazint vagy valami New Age-es csecsebecsét találunk.

A radzso-gúna elsöprő erejét igazán a belvárosában lehet érezni. Hatása kiterjed a modern társadalom minden aspektusára, a tudományra, a vallásra és a kultúrára. A védikus analízis szerint minden materialista civilizáció és birodalom a szenvedély kötőerejéből nő ki. A radzso-gúnában még a vallást is a szenvedély itatja át. A kiüresedett vallásos szólamok úgy lengik körül az anyagi érzékkielégítést, ahogyan a bevásárlóközpontokban duruzsuló háttérzene hívatott javítani a vásárlók hangulatát.

Tudatlanság

A harmadik kötőerő - tamo-gúna - a tudatlanság kötőereje, ami a három gúna közül a legromlottabb és a leghalálosabb. Aki a tudatlanság kötőerejében van, henye életet él, túlságosan sokat alszik, levertség uralkodik rajta és mámorítószerekkel mérgezi magát. Mindezek következményeképpen gyilkos düh, céltalan erőszak és elmezavar lép fel nála.

Sajnos nehéz volna vitatni, hogy ez a kötőerő meghatározó szerepet játszik napjaink társadalmában. A tamo-gúnában lévő férfi vagy nő gyűlöli a munkát. Tompultságában és letargiájában még az anyagi célok sem motiválják. Megelégszik azzal, hogy élősködő módjára él egyik napról a másikra, a kábítószerek, az alkohol, a színes ábrándok és a melankólia ködös világában.

A tudatlanság kötőereje tisztátalan helyeken szeret tanyát verni, ápolatlan testekben és mosatlan ruhákban. Legfőbb bástyái az érzéki káprázat éjszakai templomai: a kocsmák, kaszinók, bordélyházak, drogbarlangok és szórakozóhelyek, ahol minél később van, annál jobb.

A Védák mai tanítói gyakran emlékeztetnek rá, hogy a modern társadalom a szenvedély és a tudatlanság kötőerőire rendezkedett be. Akiket a Védák által definiált szenvedély irányít, a tudatlanságtól sem mindig mentesek. És egyre nő azoknak a városiaknak a száma, akik munka és cél nélkül maradva a tamaszba menekülnek.

A SZENNYEZETTSÉG KULTÚRÁJA

Ne feledjük, hogy a gúna

„kötelet"

jelent. Mindhárom gúna megköt bennünket - még a jóság kötőereje is. A Védák leírják, hogy a jóság kötőerejében lévő személyek egyfajta igen kifinomult anyagi boldogsághoz kötődnek. A szattva-gúna embere emelkedett állapotban érzi magát, ahová az önmagából merített anyagi elégedettség és tudás emeli őt - távol a világ zajától. A szenvedély kötőereje az anyagi siker hajszolásához (mai szóval

„mókuskerékhez"

) köti hívét, a tudatlanság kötőereje pedig az őrülethez és a züllöttséghez láncol.

A védikus felfogás szerinti a valódi ökológia nemcsak a levegő, a víz és a talaj, hanem a tudat szennyezettségében is gondolkodik. A természet nem valami bizarr képződmény, ahol a tudat rejtélyes képessége csak lóg valahol a levegőben -

„van és kész, mindegy, micsoda"

-, miközben az élettelen anyag lenyűgözően precíz hatásokon és ellenhatásokon megy keresztül.

Ahogyan egy járványsújtotta vidékre vetődő utazót is megfertőz a járvány, úgy az anyagi lét hosszú útját járó élőlényt is megfertőzik a kötőerők. E fertőzések közül a szattva-gúnát a legkönnyebben kiheverni: olyan, mint egy komolyabb nátha; a radzso-gúna már valamivel súlyosabb: például a hepatitiszhez hasonlítható; a tamo-gúna pedig a legveszélyesebb: felér egy anthraxszal.

A Védák szerint a három kötőerő megszámlálhatatlanul sokféle keveredése az anyagi lét jelenségeinek megszámlálhatatlanul sokféle varáiciójában nyilvánul meg. És nem pusztán csak a fizikai anyagban, hanem jelentés- és értékhordozó tartalmakban is (boldogság, boldogtalanság, háború, béke, szeretet, gyűlölet, fejlődés, hanyatlás stb). Ahogyan a szélirány változásai átrajzolják az időjárást, úgy a kötőerők mozgásai különböző civilizációkat, kultúrákat, gondolatokat, művészetet, zenét és viselkedési normákat hoznak létre. A zeitgeist védikus magyarázata tehát a következő:

Ezért az anyagi szubsztancia, a hely, a tett eredménye, az idő, a tudás, a munka, a munka végrehajtója, a hit, a tudatállapot, a fajok és az, hogy hová jut az élőlény a halál után, egyaránt az anyagi természet három kötőerején alapul.

Óh, emberek legkiválóbbika, az anyagi létezés minden állapota az élvező lélek és az anyagi természet kölcsönhatásával függ össze. Akár látható, akár hallható, akár csak az elmében fogant meg valami, az kivétel nélkül a természet kötőerőinek a terméke. (Srímad Bhagavatam 11.25.30-31)

A három kötőerő nemcsak az egyént befolyásolja, hanem univerzális szinten is megköt. Ezért a védikus bölcsek a világ egész történelmében tri-gúna-majíról beszélnek. Az évszakok váltakozásához hasonlóan változik az, hogy a három gúna közül melyik kap nagyobb hangsúlyt, és itatja át jellemző jegyeivel a létezés minden aspektusát. A Védák leírják, hogy néha a szenvedély kerekedik felül, néha a jóság kerül előtérbe, néha pedig a tudatlanság uralkodik el.

Ahogyan a nyár forróságot hoz, úgy a szenvedély kötőerejének világméretű térhódítása a gazdasági fejlődés növekedését és az érzékiség elburjánzását eredményezi. A tudatlanság telének beköszöntével a radzso-gúnával járó elkerülhetetlen csalódások a tamo-gúna vad tombolásába fordulnak át. Ekkor törnek ki az értelmetlen háborúk, ahol milliók veszítik életüket. A tudatlanság kötőerejének eluralkodása alatt elkövetett háborús bűnök és népirtások maradandó nyomokat hagynak az emberi civilizáció életében. Évekkel később pedig, amikor az enyhet és megtisztulást hozó szattva-gúna érkezik el, a humanisták és a filozófusok fejüket vakarva tanakodnak:

„Hogyan rohanhatott pusztulásba az egész világ ilyen kisszerű és értelmetlen okok miatt?"

Noha valamelyik kötőerő mindig dominál, a másik kettő is dolgozik közben, igaz, kisebb mértékben. Ezért van az, hogy miközben a tudatlanság világháborúban őrjöngi ki magát, sokan vallásos helyeken keresnek menedéket, ahol szemlélődő szattva-gúna életet élnek.

A Védák az univerzumot egy óceánhoz hasonlítják, amelyben a természet három kötőereje ver hullámokat. Hogyan kerül a valódi természetét tekintve lelki élőlény a kötőerők hatása alá? A védikus szövegek leírják, hogy amikor a szellemi lélek tévesen a testtel és az elmével azonosítja magát, elmerül az anyagi természetben, és kiteszi magát a kötőerők hányattatásainak. A kozmoszban minden kölcsönhatást ez a három hatás határoz meg. Az anyagi létezés minden szelete elemezhető a gúnák szempontjából, így például az is, hogy milyen ételt eszünk, milyen környezetben élünk, milyen minőségű az eltökéltségünk, sőt, milyenek a meggyőződéseink, az elméleteink vagy a világképünk.

A civilizálódás védikus módszere fokozatos fejlődést, lépcsőfokokat kínál, amelyeken át az alacsonyabb kötőerőkből fellépdelhetünk a jóság kötőerejébe. Azokat, akik a tamo-gúnában vannak, a radzso-gúna elérésére biztatják és így tovább. A valódi lelki megértésre és megvalósításra való képesség csak a szattva-gúnában, a jóságban bontakozhat ki. A jóság minőségében a felszabadulásra vágyó embernek már a kötőerőktől való teljes elszakadásra is lehetősége nyílik - amennyiben tökéletes transzcendentalista válik belőle.

Néhány nyugati pszichológus felismerte, hogy a védikus pszichológia és a kötőerők régóta elfeledett rendszere kiaknázatlan lehetőségeket rejt a mai emberiség számára. A Psychological Reports című rangos szaklap megjelentetett egy dolgozatot

„A három gúna pszichometriai elemzése"

címmel. A cikkben a kutató-szerző David B. Wolf olyan adatokat ismertetett, amelyek érvényes keretet kínálnak az emberi psziché jobb megértéséhez.

HELYZETFÜGGŐ TUDÁS

A három kötőerő védikus törvénye párhuzamba állítható a modern tudomány legmagasabbra csapó hullámával. A fizika mai ismereteink szerinti legpontosabb predikciós eszköze a kvantummechanika, ami - röviden - egy zseniális séma arra, hogy feltérképezzük a szubatomi aktivitást, méghozzá anélkül, hogy a miért kérdésére válaszolnunk kellene. A kvantumfizika egyik leglényegesebb alapelve az, hogy a megfigyelő össze van kötve azzal, amit megfigyel. A kettő elválaszthatatlan egymástól. Az, ahogyan megfigyelünk, meghatározza azt, amit látni fogunk.

A Nobel-díjas Werner Heisenberg, a kvantumfizika határozatlansági relációjának megalkotója mondta:

„Amit megfigyelünk, az nem maga a természet, hanem a kérdezésünk módja által befolyásolt természet."

A tri-gúna védikus törvényének gondos tanulmányozásával belátható, hogy a Védák a maguk módján már elfogadták - és egyben a legtágabban értelmezték - ezt az alapelvet. Vagyis az a megállapítás, hogy a megfigyelés függ a megfigyelőtől, nem csupán a szubatomi fizika mikrovilágára érvényes, hanem az emberi kapcsolatok makrovilágára is. Ám a Védák nem állnak meg azon a ponton, hogy leszögezik ezt az általános érvényű axiómát, hanem továbbmennek, és leírják az anyagi létben képviselhető alapvető szemléletmódok konkrét jellemzőit. A mikro- és a makrovilágot attól függően érzékeljük így vagy úgy, hogy melyik kötőerő - a jóság, a szenvedély vagy a tudatlanság - hat ránk. Minden törekvésünk, amivel valamilyen gondolatot, tudást, hitet, erkölcsöt, etikát - és egyáltalán bármiféle szellemi produktumot - kívánunk megalapozni, ezekből az alapvető minőségeknek a különféle variációiból táplálkozik.

Az ősi Védák kezében az

„az, hogy hogyan nézed, meghatározza azt, amit látsz"

axiómája holisztikus alapelvvé tágul:

„az, hogy ki vagy, meghatározza azt, amit látsz."

Mivel a három kötőerő trikolórja minden élőlényre ráveti árnyékát, ezért

„amit látsz, azt kapod"

és

„amit kapsz, azt látod."

Az, hogy mit ismerhetünk meg a világból, attól függ, kik vagyunk. Tőlünk függ, a megismerőtől. Anyagi identitásunk pedig a tri-gúnában elfoglalt helyzetünk függvénye.

Más szóval, a Védák azt állítják, hogy minden tudás helyzetfüggő. Az, hogy egy személyre milyen kötőerők hatnak, meghatározza azt, hogy mit tudhat és mit érzékelhet. Nem várhatjuk, hogy egy olyan személy, akire a szenvedély és a tudatlanság kötőerői uralnak, érzékelni és felfogni tudja a valóságnak azokat a szeleteit, amelyeket a jóság kötőerejében lévő személy képes érzékelni és felfogni. Ebből az következik, hogy észleléseink és fogalmaink beszennyeződött különvilágában a kötőerők baljós következményeit érhetjük tetten. Valójában a fertőzöttségünktől függ, hogyan látunk és gondolkodunk. A tudás helyzetfüggőségének felismerésével válik igazán érthetővé, mit jelent a gúna: kötél, ami megköt. A Védák arra intenek bennünket, hogy változtassuk meg az egészségünket. Azaz: változtassunk az életvitelünkön. Mert ha ezt megtesszük, más lesz a látásunk és más lesz a tudásunk.

A Védákat megérteni igyekvő tudósok lebecsülik az

„idejétmúlt tabuk"

jelentőségét: azokat a figyelmeztetéseket, hogy a szövegeket csak azok érthetik meg, akik megfelelő tudatállapotban vannak, és megfelelő életmód szerint élnek. A Gíta például arra int, hogy titkai csak azok előtt tárulnak fel, akik Krisnára irányították a tudatukat. Ennek ellenére a mai Indiában csakúgy, mint Európában és Amerikában a Gíta számtalan kommentárja jelenik meg olyanok tollából, akik nem tesznek eleget ezeknek a kívánalmaknak.

Reméljük, hogy ha valaki megérti a tri-gúna működését, nem gondolja többé, hogy

„az irracionális babonák ostoba módon megakadályozzák, hogy a hindu mítosz- és mondavilág kincsei hozzáférhetővé váljanak számunkra."

Az igazsághoz tartozik, hogy a védikus gondolkodásban az ismeretszerzés minden területén vannak előzetes alapkövetelmények és egy elengedhetetlen tanulási folyamat. Amint azt korábban már említettük, a kvantumfizika professzorai szerint legalább nyolc év kell ahhoz, hogy a tanulók áthangolják a gondolkodásukat, és képesek legyenek a szubatomi paradoxonok különös világának megértésére. Ennek mintájára mi azt mondhatjuk:

„Ha valaki meg akarja érteni Brahmant, a felfoghatatlan lelki energiát, brahminná kell válnia."

Helyes védikus értelmezésben ez nem születési alapon elbírált, hanem képesítettség szerint megítélt alkalmasságot jelent. A brahmin szilárdan megállapodott a jóság kötőerejében.

Albert Einstein mondta a következőt:

„A gondolatok univerzuma éppen csak annyira független a tapasztalatunk természetétől, mint a ruhák az emberi test formájától."

Valahogy úgy vagyunk mi mélyen szocializálva, hogy rendre azt képzeljük, tetszés szerint bármikor levehetjük rózsaszín szemüvegünket, és intelligensen megbeszélhetjük a világ dolgait, a maguk valójában. Ennek kapcsán érdemes felidéznünk Archimédesz, a tán legkiválóbb ókori tudós példáját, amely nemcsak szórakoztató, de tanulságos is. Az emelő felfedezésétől fellelkesült tudós állítólag így kiáltott fel:

„Adjatok nekem egy fix pontot, s én kimozdítom helyéről a Földet."

A klasszikus fizika korlátaiba ütköző tudósok csak úgy tudtak továbblépni, ha búcsút mondtak az elfogulatlan megfigyelő és a függetlenül valóság elképzelésétől. Mind a mai tudományos világkép, mind a védikus tanítások fényében kijelenthető, hogy tévúton jár, aki azt gondolja, hogy van a világon kívül egy nézőpont, ahonnan pártatlan szemlélőként tisztán láthatjuk és megítélhetjük a különböző jelenségeket.

A három kötőerőtől megtévesztett világ nem ismer engem, aki a kötőerők felett állok és kimeríthetetlen vagyok. (Bhagavad-gíta 7.13.)

A jóság kötőereje egyfajta távoli képet adhat a Legfelsőbb Abszolút külső, személytelen birodalmáról. A szenvedély és a tudatlanság kötőerejében a lényegnek csupán az árnyéka tárulhat fel. Végső fokon azonban a Védák nem tagadják egy független valóság létezését. Csupán arról van szó, hogy a transzcendenciát a transzcendentalisták számára tartják fenn. Akik belépnek a tiszta tudat laboratóriumába, és elsajátítják a szükséges technikákat, lerázhatják magukról a tri-gúna béklyóit. Ők azok, akik jogosultak arra, hogy a transzcendens különféle szintjeit kutassák és megtapasztalják.

.