default

A TÉRKÉPEK EGY ISMERETLEN INTELLIGENCIÁRA MUTATNAK

A tudománytörténet új útjain járó Charles Hapgood professzor olyan jeleket fedezett fel, amelyek arra utalnak, hogy a dinasztikus Egyiptom előtt már létezett egy intelligens ősi civilizáció. A US Library of Congress (az USA Kongresszusi Könyvtára) irattáraiban több száz középkori haditérképet gyűjtöttek össze. A portolánoknak nevezett térképeket évszázadok óta ismerik a kutatók. Ám ennek ellenére a tudós társadalom kevés figyelmet fordított erre a lehetséges kincsesbányára, mert hitelt adtak annak a hagyományos feltételezésnek, hogy a középkorból származó térképek hemzsegnek a durva pontatlanságoktól.

A Harvard Egyetemen diplomázott Hapgood volt az első tudós, aki átfogó kutatást indított ezen a területen. Érdeklődése akkor támadt fel, amikor egy 1956-ban sugárzott rádióműsorban beszélgetést hallott egy Piri Reis néven ismert ősi térképről, amelynek másolatát egy török tengerésztiszt juttatta el az Egyesült Államok Haditengerészetének Hidrográfiai Hivatalához. Az eredeti térképtekercset az isztambuli Topkapi Palota egy porlepte polcán találták meg, még 1929-ben. Az 1513-as keltezéssel ellátott, gazellabőrre festett térkép jobb oldalán Afrika nyugati partszakaszának egy részlete volt látható, bal oldalán Dél-Amerika keleti partvidéke, az alján pedig vélhetően Antarktisz északi partja. Csakhogy Antarktiszt csak 1818-ban fedezték fel, több mint háromszáz évvel azután, hogy Piri Reis elkészítette térképét. Ám a meglepetések sora ezzel még nem ér véget. Jelezve, hogy fennálló történelmi elképzeléseink még súlyos csorbát szenvedhetnek, a térkép jégmentesen ábrázolja Antarktisz egy részét. Angol jelentése:

„port to port"

, azaz

„kikötőből kikötőbe."

Az antarktiszi jégmező a föld teljes jégtakarójának 90%-át foglalja magában. Az antarktiszi kontinens 98%-át borító jégpáncél a föld legnagyobb kiterjedésű jégfelülete. Egyben a legrégebbi is. A tudósok véleménye szerint Grönland 7 millió évvel ezelőtt jegesedett el, Antarktisz pedig - legalábbis részben - 35 millió évvel ezelőtt.

Napjainkban tudományos vita zajlik arról, vajon bekövetkezett-e valamilyen felmelegedés az antarktiszi jégtakaró feltételezett 35 millió éves története során. Egy - Peter Webb (Ohio Állami Egyetem) által vezett - kutatócsoport azt állítja, bizonyítékaik vannak arról, hogy 3 millió évvel ezelőtt a jég olvadni kezdett. Más tudósok - például George Denton és David Merchant - vitatják ezt.

A probléma az, hogy egyfelől itt van a Piri Reis-féle térkép, ami vélhetően a déli-sarki Queen Maud Land-et (Maud királyné-föld) ábrázolja jégmentes öblökkel. Ha a térkép valóban Antarktiszról készült - akkor jön a másfelől. Másfelől ugyanis azt a mai tudományos álláspontot is figyelembe kell vennünk, amely szerint nem áll rendelkezésünkre arra vonatkozó bizonyíték, hogy Antarktisz jégmentes lett volna, legalábbis a vitatott 3 millió évvel ezelőtti dátumot megelőzően. Végül megválaszolásra várnak még a legfontosabb kérdések: miféle letűnt civilizáció volt képes térképet rajzolni az antarktiszi partvidékről? És főleg: hogyan és mikor láthatták e civilizáció emberei jég nélkül az Antarktiszt?

A Piri Reis-féle térképpel kétségkívül gondok vannak. Némely részlete inkább középkorinak vagy reneszánsznak tűnik, semmint ókorinak. És a történészek azt is tudják, hogy amikor Reis elkészítette a térképet, az európai tengerészek között az a szóbeszéd járta, hogy Dél-Amerika alatt van egy földterület. Példa erre az eredeti útirányától elsodródott Amerigo Vespucci, aki a hajójáról szárazföldet pillantott meg. A szárazföld lehetett esetleg a Falkland-szigetek partvidéke - vagy esetleg maga az Antarktisz, amint azt néhány tudós vélelmezi. Végül maga Hapgood is érzékelte a problémát, hogy a térkép egyetlen partvidékként ábrázolja Dél-Amerikát és az Antarktiszt, mintha a két kontinens egybefüggő lett volna, s nem választotta volna el őket egymástól 600 mérföldnyi óceán. Vannak, akik elképzelhetőnek tartják, hogy amit mi Antarktisznak látunk, az Reis térképén Patagónia, Argentina déli partvidéke.

Robert Schoch, a szfinxháborút kirobbantó Yale-egyetemi geológus elutasította, hogy a Reisféle térkép ügyében kutasson. Azt azonban elismeri, hogy a térkép komoly kihívás elé állítja a kutatót.

„Hapgood elképzelésit továbbra is érdekfeszítőnek és elgondolkodtatónak tartom, de a bizonyítékai nem eléggé meggyőzőek. A Piri Reis-féle térkép nem tartalmaz olyan információt, ami egyértelműen ókori eredetre utalna, és Antarktisz feltételezett partvidéke könnyen lehet Dél-Amerika déli nyúlványa."

Ám azok, akik a Reis-féle térképen Antarktiszt vélik látni, mégsem maradnak magukra, hiszen olyan, szakmai tudásuk miatt elismert támogatók állnak melléjük, akik a bolygó minden négyzetkilométerét a szívügyüknek tekintik. Charles Hapgoodnak írt levelében az Egyesült Államok Légiereje megerősítette a tudós elemzését és igazolta következtetéseit:

8. Technikai Felderítő Század (SAC)

Az Egyesült Államok Légiereje

Westover Airforce Base Massachusetts

1960. július 6.

Téma: Piri Reis admirális világtérképe

Címzett: Charles H. Hapgood professzor Keene College Keene, New Hampshire

Tisztelt Hapgood Professzor!

Áttekintettük arra vonatkozó kérését, hogy szervezetünk értékelje ki a Piri Reis-féle 1513-as világtérkép néhány szokatlan jellegzetességét.

Helytálló az a megállapítás, miszerint a térkép az antarktiszi Queen Maud Land Martha partszakaszát ábrázolja. Megítélésünk szerint ez a térkép leglogikusabb és minden valószínűség szerint pontos értelmezése.

A térkép alsó részén látható földrajzi részlet az 1949-es svéd-brit Antarktisz-expedíció által a jégtakaró felületéről készített szeizmikus helyzetkép adataival meglepő egyezést mutat.

Ez arra utal, hogy a partvidékről már azelőtt térkép készült, hogy jégpáncél borította volna be. Ezen a területen a jégfelület mintegy egy mérföld vastag.

Nincs elképzelésünk arról, hogy a jelen térképen szereplő adatokat hogyan állapíthatták meg azzal a földrajzi tudással, amivel a vélekedések szerint 1513-ban rendelkeztek.

Harold Z. Ohlmeyer Alezredes, USAF Parancsnok5/25

A légierő felderítési szakértője nyilván tudta, hogy a térképészet komplex tevékenység, amelynek műveléséhez fejlett civilizáció szükséges. A légierő magas beosztású tisztjeinek sok éves képzésen kell átesniük, aminek színvonalához hasonlót csak a legjobb civil egyetemek nyújthatnak. Ha a tudós társadalom úgy dönt, hogy tudomásul veszi, mekkora ez a feladat, kötelessége az is, hogy kinyomozza, milyen ősi nép keze nyomán született meg a térkép közvetlenül vagy közvetett módon, egy olyan korban, amikor a történészek szerint nem beszélhetünk fejlett civilizációról. E kutatás során jellemző módon e civilizáció utolsó szakaszát, végnapjait kutatjuk. Ám ha ez így van, akkor a nyugati lineáris történelemfelfogással összhangban legalább több ezer évvel vissza kellene mennünk az időben, amikor az adott civilizáció fejlettsége eléri azt a pontot, ahol a geodézia és a kartográfia már képes egy ilyen térkép megszerkesztésére.

Piri Reis létező történelmi személy, aki felbukkan történelmi forrásokban. Az ottomán török flotta admirálisa a tengeri ütközetek szünetében híres tengerhajózási munkát írt akkoriban. A kézirat az Égei-tenger és a Földközi-tenger navigációs műhelytitkairól számol be. A mára elhíresült antarktiszi térképhez fűzött lábjegyzetében írja, hogy ő nem végzett semmiféle felmérést, hanem korábbi forrásokból álló gyűjteményből vette át az adatokat, mely források közül némelyik az i. e. 4. századból származik. A korábbi térképészek kilétéről nem tesz említést.

1554-ben vagy 1555-ben Reiset elöljárói lefejezték. Hapgood professzor karrierje némiképp emlékeztet Reis balsorsára. Szakmai elismerésben nem részesült, tudós kollégái soha nem ismerték el, hogy komoly, alapos és eredeti kutatásaival ő is kivette a részét az ókorkutatásból. És ami még rosszabb: a haláláig kerülték őt, munkáját pedig megmosolyogták. Az emberiség rejtélyes eredete című, országosan sugárzott amerikai tévéműsor és néhány laikus könyv nyomán halála után rehabilitálták, és úgy emlegették a nevét, mint aki talán megdöntötte a világtörténelem uralkodó felfogását.

Az antarktiszi Queen Maud Land jég alatti világa egészen 1949-ig rejtve maradt az emberi szem elől, amikor egy brit és svéd kutatókból álló felderítőcsoport szeizmikus kutatásokat végzett a helyszínen. A Piri Reis-féle térkép azonban, amint arra Hapgood a US Library of Congress dokumentumai között végzett vizsgálódása során rámutatott, nem az egyetlen portolán, ami arra mutat, hogy ókori eleink tudtak a jégmentes Antarktiszról. A professzor megtalálta az Oronteus Finaeus-féle 1531-es térképet is, ami Queen Maud Land-en kívül is meghökkentő részletességgel ábrázol hegyeket, folyótorkolatokat, keskeny öblöket és folyókat több más területen. Ezek a részletek olyan pontosan egybeestek a jég alatti világról készített mai tudományos elemzésekkel, hogy Hapgood kénytelen volt arra következtetni, az ókori ember már járt - és talán élt is - az Antarktiszon, mielőtt a jégtakaró teljesen elnyelte volna a szárazföldet.

A Reis-féle térképhez hasonlóan az Oronteus Finaeus-féle térkép is problematikus. Hiányzik róla ugyanis a Palmer-félsziget, ami az antarktiszi szárazföldről nyúlik a tengerbe Dél-Amerika felé, 500 mérföld hosszan. Ezenkívül ami a térképen egyértelműen szárazföld - pl. Wilkes Land (Wilkesföld) és az Amery Basin (Amery-medence) -, azt gleccserek hiányában elméletileg víznek kellene borítania. A mindig óvatosan fogalmazó Robert Schoch mindebből az alábbiakat vonja le:

„Elképzelhető, hogy az Oronteus Finaeus-féle térkép részben pontos adatokon, részben mendemondákon alapul. Ez felveti azt a fájó eshetőséget, hogy a legdélebbi kontinenset esetleg már több ízben bejárták, aminek nyoma veszett a történelemben."

Richard Strachan, a rangos Massachusetts Institute of Technology munkatársa ennél tovább merészkedett.

Kijelentette, hogy a legújabb jégalatti vizsgálatok eredményei komoly mértékben alátámasztják az Oronteus Finaeus-féle térképen szereplő adatokat.

A legtöbb világtérkép által mind a mai napig használt Mercator-féle vetület ötletgazdája a tizenhatodik század leghíresebb térképésze volt. A Mercator néven ismert Gerard Kramer 1569-es Atlas-ához csatolta az Oronteus Finaeus-féle térképet, és Antarktiszt több saját térképén is ábrázolta - még jobban kivehető részletességgel.

Ezt követően a tizennyolcadik században - még mindig messze-messze a jeges kontinens hivatalos felfedezése előtt - Phillippe Bauche, francia geográfus még a fent említett térképeket is felülmúlta, amikor térképein teljesen jégmentesnek tüntette fel Antarktiszt. A modern tudomány csak 1958-ban végzett teljeskörű jég alatti feltérképezést, amikor komplett szeizmikus kutatássorozatot hajtott végre. A korszerű vizsgálat általánosságban visszaigazolta Bauche 1737-es eredményeit. Vajon milyen forrásokra támaszkodott a Finaeus-, a Mercator- és a Bauch-féle térkép? Milyen emberek rendelkezhettek ilyen szintű tudással a távoli múltban?

Akárcsak a többi térképnek, a Bauche-félének is megvoltak a támogatói és az ellenzői. Bauche azonban tovább bonyolította a rejtélyt. Az ő térképe jelenti a legnagyobb kihívást, hiszen egy, az antarktiszi kontinenst kettészelő jégmentes vízi utat tüntet fel rajta, ami két nagy földtömbre osztja azt. Noha a modern térképek Antarktiszt egy nagy tömbként ábrázolják, az 1958-as szeizmikus vizsgálat egy mérföldnyi vastagságú jégtorlaszokkal közbeékelt, nagy kiterjedésű szigetekből álló szigetvilágot tár fel. Itt kell megjegyeznünk, hogy a konzervatív geológusok szerint ezek a vízi utak több millió évvel ezelőtt voltak utoljára jégmentesek. De miféle nép élt annyi millió évvel ezelőtt, amelyik saját szemével láthatta, sőt feltérképezhette a gleccserektől teljesen mentes, akadálymentesen hajózható vízi utakkal átszőtt Antarktiszt? Ki adta tovább ezeket az ismereteket? Ha a Bauche-féle térkép többi társával együtt részben megállja a helyét, nem kétséges, hogy hallani fogjuk: kell lennie egy másik magyarázatnak is.

"EGY ELVESZETT CIVILIZÁCIÓ"

Hapgood más térképeknek is utánajárt és kielemezte őket. Ezek a térképek azt mutatják, hogy a keletkezésük idején más világtájakról is - Dél-Amerikáról, Észak-Európáról - is álltak rendelkezésre ismeretek. A kíváncsi olvasó Hapgood A tengerek királyainak ősrégi térképei (Maps of the Ancient Sea Kings) című munkájában kaphat teljes képet a kérdéskörről. Az

„Egy elveszett civilizáció"

című utolsó fejezet egy forradalmian új irányt mutat a nyitottan gondolkodóknak:

„Az ősrégi térképek kínálta bizonyítékok azt látszanak alátámasztani, hogy a távoli múltban, még az ismert kultúrák megjelenése előtt, létezett egy fejlett valódi civilizáció, amelyik vagy egy bizonyos területen élt és világkereskedelmi tevékenységet folytatott, vagy a szó valódi értelmében világkultúra volt. Ez a kultúra, legalábbis bizonyos szempontból, fejlettebb volt, mint a görög vagy a római civilizáció. Geodéziában, a hajózás tudományában és térképrajzolásban magasabb szinten álltak, mint bármelyik ismert kultúra a 18. századi kereszténység előtt."

Miközben a tudós társadalom által némiképp cserbenhagyott közvélemény igyekszik eligazodni az ember és a civilizáció eredetéről szóló elképzeléseket felborító, meghökkentő információk között, a védikus szövegek csak arra várnak, hogy eljöjjön az ő idejük. A nyugati világ közel kétszáz év óta tud a Védákban közölt, forradalmian új tudásról, de ritka az olyan nyugati indológus, aki ezeket a szövegeket megbízható forrásnak tekinti az emberi civilizációról. Még az indiai tudósokat is arra tanítják, hogy sajnálkozásukat vagy nemtetszésüket fejezzék ki azzal kapcsolatban, ami ma a Védák durva túlzásainak és fantazmagóriáinak szokás tartani. A. L. Basham, A csoda, ami India volt (The Wonder that Was India) című népszerű klasszikusa jó példa erre. Pillantsunk most bele például a Yajur-véda és az Atharva-véda egyes részleteibe, hogy képet kapjunk arról, milyen - méltatlanul elhallgatott - meglepetésekkel szolgálhatnak a Védák. Láthatjuk azt is, hogy egy pozitív felfogású fordító keze alatt milyen lehetőségek bontakoznak ki ezekből a versekből:

„Óh, tanítvány, államigazgatási hallgató, kelj át az óceánon gőzhajóval, repülj a levegőben repülőgéppel, ismerd meg Istent, a Teremtőt, a Védákon keresztül, szabályozd légzésedet a yogával, az asztronómia révén ismerd a nappal és az éjszaka szerepét, ismerd meg alkotórészenként a Védákat: a Rig-, a Yajur-, a Sama- és az Atharva-védát. Az asztronómia, geográfia és geológia révén járd me a különböző országokat a világ minden táján. Helyes prédikálással válj államférfivá és kézművessé, az orvostudomány révén szerezz tudást a gyógynövényekről, a hidrosztatika segítségével tanuld meg a víz különböző felhasználási módjait, az elektromosságtan révén értsd meg a mindig fénylő villámlás működését. Utasításaimat készségesen hajtsd végre."

(Yajur-veda 6.21.)

„Óh, képzett királyi mérnök, építs tengerjáró hajókat, amelyeket szakértőink hajtanak a vízen, és a középső régióban elhelyezkedő felhőket követő, magasba szárnyaló repülőgépeket, amelyek úgy repülnek, mint a hajók a vízen, az esőfelhők alatt és magasan azok felett. Ilyenképpen légy sikeres ezen a világon, amelyet a Mindenható Isten teremtett, s repülj levegőben és villámban egyaránt."

(Yajur-veda 10.19.)5/27

„Az atomenergia széthasítja a kilencvenkilenc elemet, akadálytalan neutronbombázással szórva meg pályáját. A fejet, vagyis a fürge erő központi részét célzó, az elemek molekuláris elrendeződéseinek tömegében megbúvó atomenergia a közelébe érve széthasítja azt, a fent leírt bombázással. A tudósok ismerik a hold pályáján működő napsugarak hasonló, rejtett hatóerejét."

(Atharva-veda 20.41.1-3)

A szanszkritológusok még sokáig vitatkozni fognak a jelentéseken. Mondanunk sem kell, ritka az olyan nyugati tudós, aki hagyja, hogy a versek ilyen módon szólaljanak meg. Azzal, hogy nyugodtan felvállalja, hogy a Yajur- és az Atharva-véda az elektromosságról, a nukleáris energiáról és a repülőgépekről beszél, szentségtörést követ el a nyugati hitvallás alapjaiban ott bujkáló elfogultsággal és prekoncepciókkal szemben. Akár több millió évvel ezelőttinek vélték ezt a versekben szereplő népet, akár csak 5.000 évvel ezelőttinek, szó sem lehet itt másról, mint egy nagy tévedésről.

A védikus irodalom nyugati felfogása azonban nem volt mindig ilyen érzéketlen és elutasító. A Védákkal találkozó első tizenkilencedik századi tudósok gyakran az ámulattal vegyes rajongás hangján nyilatkoztak róluk. No persze nem lehetünk biztosak abban, hogy ezek az európai Indiakutatók tökéletesen felfogták, mi minden következik a védikus világképből. Az azonban nem kétséges, hogy mélyen megérintette őket a védikus tudás filozófiai bölcsessége, széles látóköre és ékesen csengő versei. Ám Európát nem annyira ez érdekelte Indiában, sokkal inkább a kereskedelem.