default

A valódi érték

A védikus kultúra és mai kultúra között nem az ismeretszerzés minőségében van döntő különbség.

A kétféle szemléletet abban válik el élesen egymástól, hogy ki mit tekint értékes információnak, alapvető tudásnak. A védikus világkép soha nem veti el az anyagról való tudást, mindössze a maga helyén kezeli. Ha a test valóban másodlagos az igazi énünkhöz, a lélekhez képest, vajon nem következik-e ebből az, hogy akkor az anyagi világba való beavatkozásunkkal kapcsolatos tudás is alacsonyabb rendű és csupán kiegészítő szerepű? A lelki tudomány nagyszerűségének tudatában ki akarja a végkimerülésig információkkal bombázni magát arról, miféle műveleteket végezhet az anyaggal?

A védikus irodalomban bemutatott civilizáció kétségkívül emlékezteti tagjait arra, hogy hiábavaló dolog az átmeneti világ átmeneti sikereit hajszolni. Ugyanakkor a Védák soha nem állítják, hogy ez a világ hamis vagy nem létezik. Ahogyan a délibáb is valóságos, noha csupán a fény visszaverődése a homokon, úgy az anyagi létezés is tény, noha tűnékeny. Éjszaka elfeledkezünk a nappal megtapasztalt valóságról, és az álmok világába merülünk, nappal pedig azt felejtjük el, amit az álmainkban csináltunk, és éber tudatban igyekszünk eleget tenni napi kötelezettségeinknek. Mindkét világ múlékony, de attól még létezik. Hamissá akkor válik, ha helytelen célokra használjuk. Ezt a hibát akkor követjük el, ha beleesünk két ennél is elemibb hibába: azt hisszük, hogy a test és az elme az önvalónk, illetve úgy tekintjük, hogy az anyag és a lélek birodalma a mi tulajdonunk.

A Védák plasztikusan tárják elénk az igazságot. Mekkora értéke van egy néhány pillanatra felvillanó átmeneti testnek, még ha a fejlett technika meg is könnyíti a létezését? A következő élet ténykérdés. Ezért használjuk inkább arra ezt az átmeneti testünket, hogy az öröklétet készítsük elő vele. Ha nem vagyunk elég elszántak, hogy még ebben az életünkben véget vessünk az anyagi létezésnek, akkor legalább arra használjuk a testünket, hogy fokozatos lelki fejlődést érjünk el. Ha így cselekszünk, azzal magasabb anyagi életszínvonalat készítünk elő a következő életünkre, és kedvezőbb lehetőségeink lesznek a lelki élet gyakorlására.

Más szóval a védikus civilizáció mindenkinek tartogat valamit: a fokozatosságot képviselő gradualistáknak éppúgy, mint a transzcendentalistáknak. Mindkét csoport tudja, ez az élet arra való, hogy felkészüljünk a következő életre. Ki-ki a maga módszerével, de mindenki intelligensen és kitartóan cselekszik a jelenben, s közben nem téveszti szem elől, hogy jelen tudatállapota határozza meg eljövendő születéseit.

A gradualisták annak a művészetét ismerik, hogyan rendezkedjenek be a fokozatos fejlődésre. A transzcendentaliták azonban minden anyagi ragaszkodástól megszabadulnak, hogy mihamarabb elérjék a felszabadulást. Abban hasonlítanak egymásra, hogy mindketten úgy tekintenek erre az életre, mint életek sorozatának egy állomására. A védikus álláspont szerint senkinek sem tanácsos ostoba módon kiragadni ezt az egy életet ebből a folytonosságból, és úgy tekinteni rá, hogy ez a minden. Ezért a védikus kultúrában még azok is követik a védikus utasításokat, akik nem képesek elkötelezni magukat a transzcendentális út mellett. Bár ők személyvonatra szálltak és nem expresszvonatra, úgy akarják végigélni mostani életüket, hogy a következő életük minőségi javulás legyen ehhez képest.

A védikus kultúra átalakító ereje miatt hirdeti a tudást. A civilizáció anyagi tudást fetisizáló mai iránya azonban az elzüllés és a lealacsonyodás felé vezet. Hol van a materialista oktatásnak és tudásnak olyan ereje, ami képes átalakítani és megtisztítani az embert? - kérdezik a Védák. Ez a védikus bölcsesség lényege. Mi a tényleges hatása annak, amit tudunk? A védikus szövegek az olyan információkat tekintik igazán értékesnek, amelyek nemcsak a jelenlegi életünket képesek megváltoztatni, hanem a következőt is. Minőségi átalakulás akkor következik be, ha végleg kiszabadulunk az élet és halál körforgásából.

Amikor a testünket végigkormányozzuk az anyagi létezésen, a védikus történeti perspektíva visszapillantó tükröt kínál nekünk, és arra biztat, hogy időnként nézzünk bele. Noha mostani életünk adósunk marad azzal, ami járna nekünk, megtanulhatjuk, hogyan lássuk előre a tetteinket kísérő, a jövőbeli tapasztalatainkban megnyilvánuló visszahatásokat. Azok számára, akik elfogadják, hogy semmit sem úszhatnak meg következmények nélkül, a Védák pontos útmutatást adnak. Elmondják, hogyan hogyan kell berendezkedni úgy a társadalomban, hogy miközben kielégítik testük közvetlen követeléseit, szenvedéstől mentes, kedvező születésekre számíthatnak a jövőben. Ha pedig megvan bennük a kellő elszántság, még az újbóli megszületésnek is elejét vehetik.

A Brhad-aranyaka Upanisad (3.8.10.) így jellemzi azokat, akik elvesztegetik emberi életüket, és az emberi létformával járó értékes, fejlett tudat nyújtotta lehetőségeket :

„Fösvény az, aki emberi léte ellenére nem oldja meg az élet problémáit, és úgy távozik ebből a világból, mint a kutyák és a macskák, anélkül hogy megértette volna az önmegvalósítás tudományát."