default

A 4 világkorszak. Ősi írások az időciklusokról

A mítoszok, mitológiák tanulmányozása fontos információkkal szolgálhat és akár fényt deríthet arra a hatalmas, ismeretlen időszakra, amely megelőzte az emberi történelem rövid, eddig feltárt időszakát. Az ősi kultúrák időszemléleteit vizsgálva olyan hasonlóságokat fedezhetünk fel, melyek azt sugallják, hogy a világ civilizációi egy közös forrásból származnak.

Több ma is létező nép mitológiájában és írásban találkozhatunk az ideális múlt, az aranykor eszméjét tartalmazó felfogással, amely szerint az emberiség múltja egykor dicsőséges és boldog volt, az idők során azonban lépcsőzetesen leromlott, degradálódott. Ezek az egybehangzó leírások feltételezhetően nem csupán a véletlen művei, hanem valódi beszámolók a Föld korábbi korszakairól, amelyekről legrészletesebben az indiai iratok értekeznek.

A védikus írásokban nem csak a korszakok általános jellemzőit találhatjuk meg, hanem a korszakok időtartamát is konkrét számokban, években adják meg.

A négy világkorszak, azaz a védikus időciklusok

Satya-juga (aranykor) 1 728 000 év

Tretá-juga (ezüstkor) 1 296 000 év

Dvápara-juga (rézkor) 864 000 év

Kali-juga (vaskor) 432 000 év

Minden egyes juga-ciklusban egy hanyatlást lehet megfigyelni a béke és lelki fejlődés aranykorától kezdve az erőszak és lelki degradáció utolsó korszakáig. A Föld gyakorlatilag minden egyes Kali-juga végén elveszíti a népességét. Ezt követőn egy új Satya-juga veszi kezdetét, s a tisztaság eredeti állapota is visszaáll - azaz a ciklus ismét elölről kezdődik.

Egy ciklus, azaz a négy juga együtt 4 320 000 évet tesz ki. Ezer ilyen ciklus alkotja az univerzum irányítójának, Brahma félistennek az egy nappalát. Brahmá éjszakái ugyanennyi ideig tartanak. Az élet csupán Brahmá nappala idején létezik a Földön. Brahmá éjszakájának eljövetelével az egész univerzumot víz árasztja el, s minden sötétségbe merül. Amikor Brahmá következő napja elkezdődik, az élet újra megnyilvánul.

Ősi kultúrák szemlélete az időről

A különböző kultúrák tradícióiban található mítoszok között nagyon sok közös téma felbukkan. A hasonlóságok lehetnek ugyan a véletlen művei is, de megengedik azt a feltételezést is, hogy az említett civilizációk között valamiféle ősi kapcsolat állhatott fenn, vagyis a különféle "mitológiák", hagyományok egy szellemi világörökség részét képezhetik.

Kifejezetten érdekes, hogy ezek az egymástól térben és időben eltérő kultúrák mind 4 világkorszakról írnak, és mindezt egy hasonló módon bemutatva, mint mondjuk az évszakok ciklikus váltakozásai, a tavasztól egészen a télig...

A görögök kozmológiai felfogása

Az antik idők görög írója, Aratosz a következő történetet mondja el a Virgo konstellációról, vagyis a Szűz csillagképről. Az arany korszakban a Szűz az emberi faj tagjaként élt, mint a megszemélyesült Igazság, és figyelmeztette az embereket, hogy ragaszkodjanak az igazsághoz. Ebben az időben az emberek békésen éltek, képmutatás és veszekedés nélkül. Később, az ezüst korban a hegyekbe költözött, de időnként lejött, eltérítve az embereket gonosz szándékaiktól. Végül elérkezett a bronzkor ideje. Az emberek feltalálták a kardot, és

„megízlelték a tehenek húsát - ők voltak, akik először megtették ezt"

. Ezen esemény bekövetkeztekor a Szűz

„elrepült a szférákba"

, azaz a mennyei birodalomba távozott.

A Virgo története jól illusztrálja, hogy az ősi mediterrán világban sok helyütt megvolt a négy egymást követő korszak azonos sorrendben történő körforgásának hiedelme, amelyet ebben a kultúrában arany-, ezüst-, bronz- és vaskorszaknak neveztek. Ebben az elképzelésben az emberiség nagyon fejlett tudattal indul az első korszakban, majd fokozatosan degradálódik. Külön említésre méltó, hogy Aratosz írása bűnös tettként emeli ki a tehénhús fogyasztását, amelynek eredményeként az ember elvágta magát a mennyei lényekkel való közvetlen kontaktustól. Ez a részlet nagy hasonlóságot mutat az ősrégi indiai tradícióval, amely részletesen szól a tehenek védelmezésének fontosságáról - ám ugyanez meglepően hat a görög vagy európai kultúrában.

Hésziodosz Munkák és napok című művében a korok sorozatával találkozunk (arany, ezüst, bronz és vaskor), ami hasonlít az indiai jugákhoz. Az emberi élet minősége mindkét rendszerben folyamatosan romlik az egymást követő korszakok során.

Platón dialógusaiban leírásokat találunk a körben forgó időről (Timaeus 38a), és az újra ismétlődő katasztrófákról, amelyek megsemmisítik vagy majdnem megsemmisítik az emberi civilizációt. Püthagorasz, Platón és Empedoklész tanításaiban - amelyek a lélekvándorlással is kapcsolatosak - ez a ciklikus felfogás kiterjed a személyes pszichofizikai létezésre is.

A sziú indiánok mennyei asszonya

Észak-Amerika bennszülöttjei, a sziú indiánok azt mesélik, hogy őseiket egy mennyei asszony látogatta meg, aki átadta nekik későbbi vallási rendszerük alapjait. Ez a mennyei hölgy arról beszélt az ősöknek, hogy négy különféle korszak létezik. Ezen kívül említést tesz egy szent bivalyról is, amely az idő múlásával, minden korszak végén elveszíti egy-egy lábát. Érdemes megjegyezni azt is, hogy jelenleg az utolsó korszakban élünk, az általános degradáció korában, amikor a szent bivalynak már csak egy lába van.

Érdekes módon a görög és az észak-amerikai leírás szoros összefüggést mutat az indiai Srímad-Bhágavatamban szereplő egyik történettel, amely Paríksit Mahárádzsa és Dharma (aki egyébként a bika alakjában megjelenő Vallás jelképe) találkozását beszéli el. Ennek során szintén egy speciális időszámítási rendszerről értesülhetünk. Itt azt az információt találhatjuk, hogy Dharma, az egymást követő négy jugában (korszakban) elveszíti egy-egy lábát, s a jelenlegi Kali-korszakban már csupán egy lábbal rendelkezik.

A skandináv sagák négy korszaka

A különféle skandináv sagák szintén leírják, hogyan alakulnak az idők folyamán az egyes korszakok. Szintén négy időszakot különböztetnek meg: elsőként az általános béke korszakát említik, majd egy olyan kort, amelyben különböző társadalmi szabályokat, törvényeket vezettek be. Harmadikként egy olyan korról esik bennük szó, amelyben az erőszak növekvőben van, legvégül pedig egy teljesen degradálódott kort írnak le, amelyet találóan a

„kések, balták és széthasadt pajzsok korszakának"

neveznek. Ez utóbbit egyébként egy megsemmisülési periódus követi, amit Ragnaroknak hívnak, ami után a világ visszatér a jósághoz.

Az északiak által Ragnaroknak nevezett periódus magában foglalja a Föld és a skandináv félistenek lakóhelyeinek, az ún. Asgardoknak a megsemmisülését is. Ez a szisztéma nagyon közel áll a védikus kronológiában szereplő kozmikus pusztuláshoz, amely mintegy ezer juga-ciklus után következik be. Sőt, ahogyan a pusztulás végbemegy az univerzumban, adott időszakokon belül, az részleteiben is hasonlóan történik az északiak leírásában, és az ősi indiai iratokban egyaránt.

Még egy apropó zárásként: szóval a védák szerint is most az utolsó ciklus, a vaskor van, amit Kali- yugának neveznek. Ezért van, hogy nincs értelme meglepődni azokon a dolgokon, amiket jelenleg lehet tapasztalni magunk körül a világban, hisz a tudatlanságé most a főszerep. De a korszak elején vagyunk még, s mivel az előző kor a védák hatalmas időmértékeihez viszonyítva még igen közeli, ezért még csak egy átmenetben vagyunk, amiről azt írják, hogy áldásos lehet, amolyan aranykor a kali yuga kezdetébe ágyazva. Most már tapasztalhatod azt a sötétséget, amit a Kali korszaka jelent, de ebben az átmenetben még remek lehetőséged van arra is, hogy fényt gyújts saját magad, és mások fejében is.