default

A Vimána légitársaság

A védikus irodalomban szereplő repülőgépeket általában vimánának nevezik.

Ezek a repülő alkalmatosságok elsősorban a Mahábháratában, a Bhágavata Puránában és a Rámájanában bukkannak fel. Ezeket a védikus írások szerint az univerzum különböző népei vezetik. A különféle bolygók különféle élőlényeinek megvan a saját repülőgéptípusa. A védikus szemlélet szerint az olyan durvafizikai bolygókon, mint a Föld, a repülőgépek durvafizikai gépezetek, míg a magasabb bolygókon, ahol fejlettebb a civilizáció, a repülőgépeket finom szinten, mantrákkal vezetik.

Kijelenthetjük-e, hogy az ősi védikus civilizáció a repülést az élet hétköznapi részének tekintette? A nyitott gondolkodású olvasót talán meggyőzi a repülőgépeket emlegető megannyi védikus utalás, és igennel válaszol. Ám még a másként gondolkodókat is zavarba ejti, amikor megtudják, hogy a védikus repülési szokások egészen mások voltak, mint ma: az elveszett védikus kultúrában ugyanis mindennapos volt a bolygóközi repülés.

Mivel az utóbbi években megszaporodtak azok a könyvek és internetes oldalak, amelyek a védikus vimánákról lelkendeznek, könyvünkben nem vállalkozunk arra, hogy valamennyi utalást és beszámolót áttekintsük. Akiket érdekel, a bibliográfiában tájékozódhat a forrásokról. A Védákban leírt vimánák rendszerint négyféle típusba tartoznak:

-Egy- vagy kétszemélyes repülőgépek;

-Bolygóközi sétarepülésre alkalmas hatalmas léghajók;

-Hatalmas harci repülőgépek

-Határozatlan idejű űrbeli tartózkodásra alkalmas, önellátó repülő városok (űrállomások)

A Bhágavata Purána részletesen leírja Kardama Muni légi kalandjait. A jógi misztikus hatalma segítségével egy lakórepülőgépet épített, és kozmikus sétarepülésére a feleségét, Dévahútit is elvitte. A palotának is beillő luxusrepülőgépen minden megvolt, ami szem-szájnak ingere.

"Úgy utazta be a bolygókat, ahogy a levego áramlik akadály nélkül minden irányba. A hatalmas és ragyogó égi palotával - amely vágya szerint repült - az eget átszelve megelozte még a félisteneket is." (Srímad Bhágavatam 3.23.41)

A kozmikus luxusutazás nagymestereinek a félisteneket tartják, Kardama Muni azonban, noha a földi halandó volt, még őket is túlszárnyalta. Feleségével a Dévák legelitebb üdülőhelyeit látogatta végig.

A házasságkötések és a védikus áldozatok a dévák bolygóközi repülőjáratainak kedvelt úticélja. A Mahábhárata beszámol például egy esküvőről, ahová nem kevesebb, mint hat különböző fajhoz tartozó kozmikus élőlény érkezett meg mennyei járművekkel. A Bhágavata Purána leírja Szatí félistennőnek, Siva feleségének történetét, aki egy ízben kínos helyzetbe került. Szatí apja védikus áldozati szertartásra készült a Földön. Mivel Szatí tudta, hogy ez családi összejövetelre is remek alkalom lesz, részt kívánt venni rajta. A baj csak az volt, hogy az apja korábban sértést követett el a férjével, Sivával szemben, akit Mahádévaként (a nagy déva) is ismernek. Ezért Siva nem szeretett volna feleségével tartani az eseményre.

A bánatos Szatí látta, hogy az ég megtelik a dévák repülőgépeivel, akik a világ minden tájáról érkeztek. Tudta, hogy valamennyien a Földre tartanak, hogy részt vegyenek az apja által szervezett áldozati szertartáson. Amikor a félisteni házaspárok elrepültek a feje felett a vimánáikon, Szatí még azt is hallotta, ahogy izgatottan az ünnepi eseményről beszélgetnek.13/47

A Rámájana részletesen bemutat egy fenséges repülő palotát (vimánát), amelyet egy világot rettegésben tartó terrorista rabolt el a déváktól. A hatalmas égi járművet a gazdája telepatikus parancsaival navigálta, legénységét pedig olyan lények alkották, akiknek mélyen ülő, kerek szemei voltak. Amikor az űrszekeret egy főváros felett látták lebegni, már nem mennyei dévák sétarepültek vele. Most förtelmes, emberevő fajba tartozó lényeket szállított.

[Hanumán] a lakóépületek között meglátta a Puspaka-vimána nevű, gyöngyökkel és gyémántokkal kirakott, művészien csiszolt aranyablakos, fényűző repülő palotát.

Senki nem tudta felmérni, mire képes vagy mekkora pusztítást tud véghezvinni a Puspaka-vimána. . . . A levegőben lebegett, nem tartotta semmi. Bárhová képes volt eljutni. Úgy takarta el az eget, mintha még a napsugárnak is o szabná meg, merre vetítse a fényét.

A repülő palotát szigorú lemondásokkal elnyert misztikus erő építette. Minden irányba képes volt repülni, amerre csak kívánták. Termei káprázatos szépségűek voltak. . . . Ismerte gazdája szándékát, és nagy sebességgel bárhová eljutott.

A Mahábhárata és a Bhágavata Purána egyaránt ír egy Sálva nevű hatalmas katonai repülőgépről, amely egy démonikus lény kezében volt. Szinte nem lehet nem észrevenni, mennyi a hasonlóság a Sálva és egy modern UFO-leírás között. Íme a védikus változat:

Óriási szerkezet volt, olyan nagy, akár egy város, s olyan magasan és sebesen szállt, hogy szinte észre sem lehetett venni az égbolton; így aztán megtámadni se lehetett volna soha. A léghajót sötétség burkolta körül, s bárhová be lehetett vele hatolni. A csodálatos léghajóval Sálva azonnal Dváraká fölé röpült, hiszen éppen az volt a célja a repülővel, hogy megtámadja a Jaduk városát, akik ellen csillapíthatatlan gyűlölet fűtötte. . . .

Sálva léghajója továbbra is titokzatatos dolgokat művelt. Néha számtalan titokzatos repülő tűnt fel az égen, néha egy sem látszott, egyszer látható volt a léghajó, másszor láthatatlan, s a Jadu harcosok nagy zavarban voltak: sose tudták, hogy éppen hol tartózkodik a különös jármű. Egyszer a földön pillantották meg, máskor a magasban röpült, néha egy hegycsúcson pihent meg, néha a víz felszínén lebegett. A csodálatos szerkezet úgy repkedett ide-oda az égen, mint valami kavargó zsarátnok - egy pillanatra sem állapodott meg.

A modern UFO-leírások oldalain ugyanezek a jellemzők köszönnek vissza: izzó foszforeszkálás, a logika törvényeit felrúgó mozgás, valamint hirtelen láthatatlanná, majd láthatóvá válás. A mai UFO-beszámolók azonosítatlan repülő tárgyai gyakran lebegnek a víz felszíne felett, néha le is ereszkednek rá, majd hirtelen kilőnek az égbe onnét. Dr. Richard Thompson, akit a védikus asztronómiai megfigyelései kapcsán már említettünk, mélyreható tanulmányban hasonlítja össze a védikus repüléstant és a modern UFO-eseteket. A Sálva-repülővel fennálló hátborzongató párhuzamok illusztrálására bemutat egy UFO-t, amit az Egyesült Államok Légiereje figyelt meg 1957 július 17-én:

A légierő egyik Mississippiből Louisiánán és Texason keresztül Oklahomába tartó, elektronikus válaszcsapásmérővel (ECM) és hattagú legénységgel felszerelt RB-47-es gépét 700 mérföldes távolságon keresztül egy azonosítatlan tárgy követte másfél órán át. A tárgyat különböző időpontokban szabad szemmel látta és intenzív foszforeszkáló fénynek érzékelte a pilótafülke személyzete, valamint észlelte a földi radar, továbbá az ECM figyelőberendezése az RB-47 fedélzetén. Az eset külön érdekessége, hogy e három fizikailag elkülönülő észlelési "csatornán" egyidejűleg tapasztalták, hogy a tárgy hol eltűnik, hol megjelenik, illetve hogy a repülő tárgy olyan sebességgel manőverezik a levegőben, amelyhez foghatót a legénység még soha nem tapasztalt azelőtt.

Alien Identities (Idegen lények) című érdekfeszítő könyvében Thompson részletesebben körülírja a Légierő jelentését, hogy jobban megértsük a védikus leírással fennálló hasonlóságokat:

A tárgy egy ízben akkor tűnt el, amikor az RB-47 éppen fölé akart repülni. A pilóta meg is jegyezte, úgy tűnik, mintha egyszerre aludt volna ki vizuálisan, és tűnt volna el a kettes számú ECM-monitorról (elektronikus felderítő műszer). Ugyanekkor a Utah állambeli katonai légitámaszpont radarjainak képernyőjén is nyoma veszett. Néhány pillanattal később a tárgy szemmel láthatóan ismét villogni kezdett, és ugyanekkor már az ECM-monitor és a földi radar is kijelezte. Az RB-47 fedélzeti szemtanúi azt is észrevették, hogy az UFO időnként kétféle jelet bocsát ki, amelyeket az elektromos figyelőberendezés érzékelt. Noha nem tudjuk pontosan, mit csinált az UFO, az eset azt a szövegrészt juttatja eszünkbe, amikor Sálva vimánája különféle formákat vett fel.

Thompson hiába járta meg az Egyesült Államok legjobb egyetemeit, a szakma különutas tudósként könyveli el. Szokatlan kutatási területeire egy átlagos egyetemi tanár nem tenné rá a karrierjét. Ám még az elismert szanszkritológus, J. A. B. Van Buitenen is úgy látja, elgondolkodtatóak a párhuzamok Sálva járművének leírásával. A tudományos berkekben Mahábhárata-fordítással nevet szerzett tudós így kommentálja azt, amikor végül Krisna a legénységgel együtt elpusztítja Sálva repülőjét:

Itt egy hős története elevenedik meg, aki annak tekintette ezeket a Földre látogató űrhajósokat, akik valójában voltak: behatolóknak, ellenségeknek. A légi város nem más, mint egy felfegyverzett hadsereg . . . kétségkívül egy űrhajó. A démonok neve is beszédes: Nivátakavacsák - "légmentes páncélba öltözöttek". Légmentes páncéljuk pedig aligha lehet más, mint szkafander.

A Mahábhárata azzal is próbára teszi az olvasók nyitottságát, hogy világűrben állomásozó önellátó városok kalandjairól ír. A más bolygókról vagy egyéb helyekről érkező energiaforrásokra nem támaszkodó űrállomások (nyugodtan nevezhetjük őket azoknak) korlátlan ideig képesek voltak cirkálni az űrben. Ardzsuna, a Mahábhárata főhőse egy ilyen űrállomást támadott meg, amelyet a démonikus Daitja nemzetség veszélyes képviselői népesítettek be.

A Daitják könnyedén kormányozták isteni ragyogású, mennyei légvárosukat, amely a kívánságuk szerint bárhová elszállította őket. Hol a föld alá ereszkedett, hol az égen lebegett, hol rézsútosan gyorsított fel, hol pedig az óceánba merült alá. Ostrom alá vettem a mozgó várost . . . sokféle rakétával.

Az űrváros azonban kitért a támadás elől, pozíciót váltott, és a világűr helyett a Földön keresett menedéket. A beszámolók szerint a modern UFO-k viselkedésére emlékeztető, ostrom alatt álló repülő város a víz alá merülve próbált szabadulni. Még a föld mélyébe is alászállt. Több mai szemtanú állítja, hogy az általuk látott UFO a víz alá merült vagy vízből szállt fel. Egyes beszámolók szerint föld vagy tenger alatti földi bázisuk felé tartottak.

Bármerre is próbált menekülni azonban a Daitja űrállomás, Ardzsuna a nyomában maradt. Aztán pedig az ismét a világűr felé vette az irányt, felrobbantotta. Amikor a darabjaira esett űrbázis törmelékei és az utasok holttestei a Földre hullottak, a Mahábhárata leírása szerint Ardzsuna is leereszkedett a Földre, hogy meggyőződjön róla, nincsenek túlélők a romok alatt.

(Devamrita Swami)